Tegnap este Budafokon vendégeskedtünk. Náluk bármi megtörténhet és meg is szokott.
Igazi küzdős, hajtós mérkőzés volt. Mindkét oldalon kőkemény védekezéssel. Az elején felváltva estek a kosarak. A kezdő ötösünkből (Geri, Ciki, Dani, Norbi, Szasza) mindenki betalált. Emiatt nehezen is védekeztek rajtunk, mert senkit nem lehetett feladni. A védelem is erős volt és a védőlepattanók is rendre a mi kezünkben landoltak. Ennek köszönhetően a negyed végéhez közeledve 10 ponttal is vezettünk (10:20), ami a kis szünetre 8 pontra csökkent (14:22). A második etapban kicsit beragadtunk az elején és hagytunk néhány könnyű kosarat a Budafoknak. Dani hátára vette a támadást és bár néhány betörésnél szívbaj kerülgette a kispadot, de az első hat percben egymaga berámolt 9 pontot, amihez FNÁdi tett még hozzá 2-t. Sajnos itt leblokkoltunk támadásban, nem tudtunk újítani, míg a másik oldalon elsősorban üres középtávoli dobásokkal a 7 pontos hátrányból (26:33) visszajöttek a meccsbe és a félidő végén Edu triplájával át is vették a vezetést (35:34). Nem hatalmas különbség, de a második félidőt hátrányból kezdtük el.
Az ellenfél kezdte frissebben a harmadik negyedet, de elsősorban egyéni villanásokkal mindig volt valaki, aki magára vállalta, hogy bent tartson minket a meccsben. Szép fokozatosan építette a Budafok az előnyét és vezettek 6 ponttal is (49:43), de Ciki triplája, TZs palánk alattija, FNÁdi ziccerei mindig jókor érkeztek. A hetedik percben megint egy rövidzárlat és 4 gyors budafoki ponttal újra 6 lett a különbség (53:47), de Bendi betörése és Dani – immár harmadik – triplájával egyenlítettünk és egy jó védekezés után mi támadhattunk utoljára 15 másodperccel a negyed vége előtt, de sajnos egy eladott labda után Benyó a dudaszó előtt végigért és dobott egy ziccert, így -2-vel álltunk az utolsó tíz perc előtt.
Minden energiát magunkba pumpálva, iszonyat agresszíven mentünk fel a pályára és kevesebb, mint egy perc alatt egy 6-0-s rohanással átvettük a vezetést és 4 ponttal “elhúztunk”, ami ezen a meccsen ma este tetemes előnynek számított. A védekezésünk egész meccsen parádés volt – 1-1 apróságtól eltekintve – és a csúcspont mindenképpen Bendi labdaszerzése volt. Félpályától irgalmatlan nyomást gyakorolt Benyón (aki mondhatjuk, hogy elég labdabiztos játékos) és 10 másodperc nyomasztás után el is vette tőle a labdát!!!
Korai volt az öröm, mert felszívta magát a Budafok is és most ők futottak 5-0-t és vették át a vezetést (60:59). Aztán megint nálunk volt az erő, FNÁdi harcolt ki faultot és dobott 1/2 büntetőt, majd Miki tette ugyanezt, csak éppen magabiztos 2/2-es hatékonysággal (60:62). Majd lemaradtunk egy középtávoliról, egyenlített a Budafok. Dani bevállalt egy triplát – immár a negyediket – de sajnos azonnal válaszoltak rá, így a hatodik percben megint egál az eredmény (65:65). Kihagyott dobás nálunk, kiharcolt fault náluk és újfent büntetőkhöz jutottak, de csak egyet dobtak be (66:65). TZs a támadó palánk alatt iszonyat keményen és ellenállhatatlanul tette fel a labdát (66:67). Megint ott hagytuk a középtávolit, amit könyörtelenül kihasználtak (68:67). Már csak három perc volt hátra és megmutatkoztak a fáradtság jelei. Két perc gólmentes időszak jött, minden támadás egy örökkévalóságnak tűnt. Sajnos a kilencedik percben ezt Edu törte meg, aki egy alapvonalnál kapott elzárásból felfutott középen és ráfordulva a gyűrűre, gondolkodás nélkül elengedett egy triplát, ami csont nélkül be is hullott (71:67). Azonnal időkérés. Másfél perc és 4 pont hátrányban vagyunk. Menni kell előre, van még idő. Ráérünk a hárompontosokkal. Mindkét oldalon megvannak a csapathibák, mindent dobnak a csapatok. Felmentünk, betörés, de kimarad a dobás, a lepattanó Szaszánál, akit faultolnak. Két büntető. Mindkettő kimarad…, de ők is hibáznak. Bendi balról betör és kiszorított helyzetből – többek szerint faulttal együtt – beerőszakolja a nehezített ziccert (71:69). Egy dobáson belül vagyunk, hiszen csak 2 pont a hátrány és elkezdődik az utolsó perc. Időt kérnek és így a támadó térfélen dobhatnák be a labdát, de az alapvonalit választják, hogy teljen az idő. Átjönnek, szabálytalankodunk. Pont Szentelekin, aki az ellenfél legjobb kezű játékosa. Egész meccsen fantasztikusan védekeztünk rajta. Dani, Miki, Geri, Bendi, is dolgozott rajta. Nem sok üres helyzete volt, de azokat bedobta. A büntetővonalra viszont az első negyed óta nem állt – igaz akkor mindkettőt bevágta. Most nem. Az első kimarad. Jön a második. Az is kimarad és miénk a lepattanó. Megyünk előre, Dani betör, fault. Most nálunk következik a két büntető. Az első bent van. Már csak -1 a különbség és 24 mp, azaz egyetlen támadásnyi idő van hátra. A második kimarad, azonnal faultolunk (okosan!). Most a 20-as játékost, aki sokszor tört már borsot az orrunk alá, de ma reméljük nem fog. Az elsőt ő is kihagyja. Jön a második. Ez is lejön, de a lepattanóért küzdve valahogy visszakerül hozzájuk a labda és már nem marad más, mint újra faultolni. Megint Szentelekinél köt ki a játékszer és sikerül újra lefaultoljuk. Már csak 6 mp van hátra és ők dobnak két büntetőt. Az első megint kimarad. Hihetetlen… jön a második. Ezt már szándékosan hagyja ki. Rávágja a gyűrű első részére, ahonnan erősen jön vissza a labda. Ciki harcol érte és már a kezében van, amikor ketten is ráugranak. Sípszó… mi az ítélet? Védő fault, Ciki dobhat 2 büntetőt 0,8 másodperccel a vége előtt. A sípszóval egy időben a labdát ugyan kiütik Ciki kezéből, de pont Danihoz kerül, aki lehet hogy nem is hallja a sípszót és elengedi 3/4 pályáról. Még senki nem fogta fel mi is történt, a labda viszont a gyűrűben landol, de nem adják meg, mert már korábban szólt a síp.
Ciki odaáll a büntetővonalhoz. Az első picit rövid, de a gyűrű első pereméről a palánkra és onnan a gyűrűbe pattan. Egyenlő… (71:71). Jön a második. Ehhez már nem kell szerencse. Ciki biztos kézzel bedobja! Időkérés a Budafoknál, még van 0,8 mp. Ki kell védeni. A palánk alatt nem engedhetjük, hogy bárki megkapja a labdát. Nem váltunk el senkit és nem kísérjük ki őket a hárompontoson kívülre. Ha onnan bevágják, megérdemlik. Félpályán már kézben a labda, Szíjj Norbi a távolabbi oldalon kap egy back door-t, feladják neki egy pöcire, de a labda nem jut el hozzá, mert a levegőben Ciki palánkra üti a labdát és megnyertük a meccset. A negyven perc alatt többször is. Volt néhány vitatható játékvezetői ítélet, de ez mindkét oldalon elmondható. Nem ez döntötte el a meccset, hanem a Martos szív. Ami vitte előre a csapatot akkor is, amikor a láb már nem mindig engedelmeskedett.
Hiába védekeztek jól a játékainkon, hiába váltották el az elzárásokat. Mivel jól csináltuk, amit csináltunk, megvoltak a helyzeteink és dobtunk idegenben, a jól ismert linóleumos, kemény gyűrűs Rózsakertben 72 pontot. Ez önmagában is szép teljesítmény.
A mai győztes Martos Dani(23/12), Ciki(13/3), Norbi(9), FNÁdi(7), Szasza(7), Bendi(7), TZs(4), Geri(2), Miki(2), valamint Béla és nem utolsó sorban Mazsi voltak, akik ma nem a pályán, hanem a kispadon tettek hozzá a győzelemhez. Fejben és szívvel, akarattal győztünk.
Ritkán adatik meg, hogy ilyen izgalmas és jó meccset játszunk. Még ritkább, hogy egy ilyen meccsen győztesként jöhessünk le a pályáról. A hab a tortán, hogy ráadásul idegenben és főleg a Budafok pályáján. Ha ezt kiegészítjük azzal, hogy a tabella második helyéért játszottunk, mivel ugyanannyi győzelemmel/vereséggel állunk jelenleg előttük, mivel ősszel megvertük őket a Menyecskében, ellenben ha ma veszítünk, helyet cserélünk, akkor bátran mondhatjuk, hogy még fontosabb meccset húztunk be.
Ezek a meccsek, amik örökre beégnek a retinákba és bekerülnek az enciklopédiákba. Értékes győzelem. Sokkal többet ér, mint a bajnokságban ezért járó 2 pont.
Szép volt fiúk! Ma MINDENKI hozzátett a győzelemhez. Mindenki! Kivétel nélkül!
Budafok – MAFC Martos
71:72
(14:22 ; 21:12 ; 20:19 ; 16:19)
Hajrá Martos!
Forrás: Kárpáti András